ÉLŐÁLLAT SZÁLLÍTÁS HALOTTAK NAPJÁN - 2014.11.01.

Kérj és adatik! Jó ideje kifogásoltam a régebbi szállítások adrenalinnal telített hangulatát, hiszen mindig nem tervezett esemény tette izgalmassá a számunkra fontos eseményt. Aztán jöttek az eseménytelen, bonyodalmaktól mentes utak, melyek során nosztalgikus hangulatban emlegettük a régebbi (akkor nem vágyott) kalandokat. Megállapítottuk, hogy már annyira profik vagyunk, hogy nem tudunk hibázni, tehát lemondhatunk a szállítás körüli izgalmakról, keressünk más szórakozást magunknak.

 

Aztán eljött a november elseje, mely másoknak a Halottak Nap-i ünnepkört jelentette, mi felkészültünk egy újabb, szinte unalmas szállításra. A terv a következő volt: saját kutyáim fizikai szükségleteinek a kielégítése (ez létszámukból adódóan annyit jelent, hogy bedunsztolom őket az Astrába, majd egy kies helyen kinyitom az ajtót, ők kiömlenek az autó belsejéből, pisilnek, kakilnak, futkosnak, szagolnak, majd cipőkanállal vissza a kocsiba, és haza), hazaérve szendvicsek készítése az útra, majd indulás a telepre, hogy kapkodás nélkül összekészítsük az utazókat, aztán Balatonakarattya.

A tervezettekből még az első pontot sem teljesítettük, amikor telefonhívás érkezett, hogy találtak egy dróttal kikötött kutyát a szentjakabi erdőben. Erről most nem ejtek szót, ugyanis az előző posztom erről szólt. Tehát a mindig készenlétben álló falkát megnyugtattam, hogy számíthatnak visszatérésemre, addig mindenki térjen vissza vackába, és elmélkedjen azon, hogy tulajdonképpen milyen jó dolga is van. A hurokba került kutya szabadítását nem részletezem, lényeg, hogy az idő vészesen fogyott, a kényelmesnek, sőt, unalmasnak indult szállítás illúziója elillant. Újraterveztem a nap további részét: mivel nem marad idő a falka legeltetésére, ők is jönnek velünk. Tehát Astrával vissza az elnöki rezidenciához, hogy ott átüljünk a nagy autóba.

A szendvics valahogy a komfortot és jólétet jelképezte számomra, így nem akartam lemondani róla. Remek ötletem támadt: agg koromra való tekintettel pár éve kaptam egy olyan tálcát, mely az ágybanevés korrekt segédeszköze, kihajtható lábaival kényeztet az említett cselekvés közben. Na, gondoltam egyet: rápakolunk minden hozzávalót a nyugger tálcára, így útközben kulturáltan el tudjuk készíteni a szendvicseket, melyekhez egyre mániákusabban ragaszkodtam. A legfőbb hozzávaló a 3-6mm-es csemege uborka. Alig vártam! Oké, ez megvolt, jöhet a falka! Régen is utaztak már velünk, ilyenkor ahogy a szendvics az én komfortérzetem záloga, úgy az övék a meglehetősen nagyméretű kutyaágy. Tehát én fogtam a 4 kutyát, és mint a fogathajtó világbajnokság főreménysége, indultam a zabolátlan lovakkal. Illetve kutyákkal. Aztán jött Krisztián a rokkant tálcával, rajta a szendvicsbár, Utána következett Hawkins a kutyaággyal. Krisztián ruganyosan visszalépett, hogy bezárja az ajtót, majd egyszercsak arról tudósította a csapat többi tagját, hogy a kulcs beletört a zárba. Mondjuk ez nem pontosan így volt, ugyanis Krisztián elég lobbanékony természet, így ennek a verbális rekonstruálását inkább kihagynám, hátha jó családból származó gyerekek is olvassák állatvédő beszámolóinkat. Egyre azt hajtogatta a kutyák ifjú titánja, hogy aszongya: hogy fogunk bejönni??? Én élemedett korom okán ennél sokkal visszafogottabban reagáltam le a nem várt helyzetet, felhívtam a figyelmét arra, hogy a hazaérkezés még odébb van, hiszen még el sem indultunk, pedig már nagyon kéne, hiszen elszaladt az idő. Hawkins állt a 2 nm kiterjedésű kutyaággyal, a kutyák vágtattak a pórázok végén, valahogy leömlöttünk a kapuig, ahol szűknek bizonyult az eddig megfelelő méretű nyílás, többen megszorultunk, Krisztián még mindig a beletört kulcson tépte magát, majd a torlódás és az emelkedett hangulat eredményeként lerepült a tálcáról az üveg 3-6mm-es csemege uborka. Én sok mindent jókedvvel és békésen viselek, de van egy határ. Az uborka, mely a szendvics koronája lett volna, pont ez a határ volt. Mármint az uborka elvesztése. Ez az utazás már nem lesz olyan, mint amilyen lehetett volna. November elsejéhez illő gyászos hangulat kezdett eluralkodni rajtam, de nem volt idő a szomorkodásra. Falka be a raktérbe ágyastól, mi az utasfülkébe, irány a telep. Ott fagyos hangulatban tettük a dolgunkat, mindenki a helyére került, fél óra késéssel elindultunk, és teljesítettük a küldetést. 

Hazaérve a kulcs beletört csonkjával behatoltunk a lakásba, mert ugye-ugye megmondtam, hogy nem kell előre idegeskedni, majd autót cseréltünk, kimentünk a telepre meghirdetett mécsesgyújtásra, és ott kisimult minden. Aztán betétet cseréltünk a zárban és este lett. Mint mindig. Közben 9 teleplakó gazdis lett Németországban.