BAJ VAN! - 2018.01.23.

Rossz idők járnak az állatvédőkre. Mintha megnyitottak volna egy csapot,

miközben mi bármiféle menedék nélkül állnánk a ránk zúduló áradat alatt. Elképesztő mennyiségű kutya özönlik befelé a telepre, véget nem érő a bejelentések száma, kilátástalan mindenhová odaérnünk, minden kutyát összeszednünk, nincs eleje és vége a napnak. Miközben minden nap küzdünk a megoldhatatlannal - azaz próbálunk újabb kutyák összezsúfolásával újabb helyet csinálni a még újabb kutyáknak a csordultig tele telepünkön, szünet nélkül záporoznak az újabb bejelentések, a számonkérések, a követelőzések és fenyegetőzések. Aki csak annyit érzékel, hogy nem tudunk odamenni (hiszen éppen máshol vagyunk), hogy nem tudjuk elhozni a kutyát (hiszen már egy fél ketrecnyi helyünk sincs), hogy nem vagyok elérhető (hiszen folyamatosan hívnak), azt a legkevésbé sem érdekli, hogy milyen indokaink vannak az esetleges elutasításra. Őszinte leszek: nagyon frusztráló az az emberi reakció, amivel nap, mint nap szembesülnünk kell.

Eleve van egy önként vállalt feladatunk, melyet saját erőnkből, saját eszközeinkkel képtelenek vagyunk megoldani. A helyzetnek - mely most már kritikusnak mondható - megvannak a felelősei. Felelősek a gazdák (akik rosszul tartják, kínozzák, hagyják szaporodni, kidobják állataikat), felelős a környezet (aki bár tapasztalja a felelőtlen tartást, és tehetne lépéseket, de nem tesz), felelősek azok a hatóságok, akiknek joguk és lehetőségük van fellépni adott esetben, de nem élnek ezen jogukkal és lehetőségükkel, maradnak az állatvédők, akik az elégedetlen és bőszült tömeg céltáblájaként állják a támadásokat. Mert azzal, hogy napjainkra egyre több állatvédő szervezet, civil személy próbálja menteni a menthetőt, fókuszba kerültünk, mint az ügyhöz kapcsolódó, segítségül hívható és számonkérhető felelősök. Sajnos nem oszlik a köd a tömeg fejében, miszerint az állatvédők megjelenése azért vált indokolttá, mert a valódi felelősök nem teszik a dolgukat, de nem az állatvédőkön kell számonkérni a kritikussá vált állapotokat. Az állatvédők egy kétségbeejtő helyzetben próbálnak tűzoltó módon -az egészhez képest elenyésző esetben - fellépni, viszont meglehetősen eszköztelenek. Az állatvédők szerepvállalása egyrészt azért vált szükségszerűvé, mert az emberi felelőtlenség olyan állapotokat idézett elő, mely beavatkozás nélkül súlyos következményekkel fog járni, másrészt azért, mert azok a felelős, hatáskörrel rendelkező hatóságok, intézmények, akik tehetnének a probléma csökkentése érdekében, nem érezvén saját felelősségüket és kötelező szerepüket, hagyják, hogy a helyzet kritikus méreteket öltsön. Kényszer szülte, hogy állatszerető, és felelősen gondolkodó emberek állatvédő tevékenységet kezdjenek gyakorolni, hiszen valakiknek fel kell vállalniuk, hogy tegyenek azért, hogy civilizált, európai emberektől elvárható állapotok uralkodjanak országunkban állattartás terén. Viszont a számonkérés és a szitokszó nem minket illet, nem azokat, akik más helyett próbálnak tenni valamit. Ha az állatartást, az állatokhoz való viszonyunkat, ha a hazánkban mostanra kialakult állapotokat egy sebhez hasonlítjuk, akkor elmondhatjuk, hogy ez a seb veszélyesen elfertőződött, hogy aggasztóan és reménytelenül terjed a fertőzés, hiszen se a beteg, se az orvos nem veszi komolyan a bajt, és nem tesz semmit a fertőzés visszaszorítása, és a seb gyógyulása érdekében. Mi kötözgetjük az egyre növekvő fertőzött területet, de ettől a seb még ott marad, és szakszerű gyógyítás hiányában egyre nagyobb kiterjedésűvé válik. Tehát nem azt kell kárhoztatni, aki kötözgeti a sebet, inkább lehetőség szerint segíteni kellene neki.

Az egyre súlyosabban ránk nehezedő teher miatti nyomoromban gondolkodtam, hogy miért van az, hogy egyre rosszabb a helyzet. Rájöttem, hogy pont azért, mert egyre több állatvédő tevékenykedik a probléma elhárítása érdekében, így megszaporodott azoknak az állatoknak a száma, akik - mint megmentettek - telepeken (gyepmesteri telepeken és menhelyeken) várnak a jobb sorsukra, akiknek az ellátása, örökbe adása hatalmas terhet ró az állatvédőkre, és eközben őrületes mértékben képződik újra a folyamatosan növekvő szaporulat miatt a rászoruló állatok száma. Régen a kóbor állatokat magától értetődően kilőtték, agyonütötték, a sintértelepeken tömegesen kivégezték, a szaporulatot válogatott módon megsemmisítették, így volt egyfajta "létszámkontroll", mely amúgy meglehetősen kegyetlen volt az állatokra nézve, viszont nem szembesültünk azzal, hogy beavatkozás nélkül ez egy egyre terebélyesedő problémává válik. Azzal, hogy mi, állatvédők, erőnkön felül, saját korlátainkat túllépve mentjük és begyűjtjük az emberek által magára hagyott, veszélynek kitett, vagy bántalmazott állatokat, azaz megakadályozzuk az oktalan és kegyetlen legyilkolásukat, szembe kell nézni azzal, hogy megállíthatatlan mértékben növekvő létszámú állatról kell gondoskodni, helyet, élelmet, állatorvosi ellátást kell biztosítani számukra, miközben nem lehet megállítani az "újratermelődést".

Az állatvédők mentési törekvéseinek következtében olyan mennyiségű állat vár arra, hogy kikerüljön a szervezetek, civilek gondoskodása alól, amire nincs befogadó kapacitás. Nincs semmiféle hatáskörünk arra, hogy szabályozzuk és ellenőrizzük az állattartást, hogy büntessük és eltiltsuk a tróger és felelőtlen állattartókat, hogy betiltsuk a szaporítást, hogy kötelezővé tegyük az ivartalanítást, hogy hatásunk legyen arra, hogy ne nőjenek fel generációk megfelelő állatvédelemmel kapcsolatos oktatás nélkül, így megállíthatatlan mértékben nő a probléma, melyet mi már nem tudunk kezelni. Attól, hogy ezt a kívülállók - testközeli tapasztalat híján - nem értik meg, nem várható javulás és megoldás. Eszmélni kellene mindenkinek (kormánynak, törvény- és ítélethozóknak, az ügyben érdekelt hatóságoknak, stb.) és megfelelő stratégia segítségével hatékony és hosszútávú megoldást kell kitalálni. Sürgősen! Baj van!