KUTYATÁR TÚRA III. - 2015.

 Amikor megfogant a fejemben a Kutyatár túra gondolata, akkor egyáltalán nem volt semmiféle

hagyományteremtő elképzelésem: annyi volt a motivációm, hogy eszembe jutott, hogy régebben volt lehetőségem túrázni (többek közt). Már nincs. Pedig szeretnék. Viszont azt is éreztem, hogy az igazán jó élményeket a teleplakókkal szeretném megélni. És akkor jött az isteni szikra: túra a teleplakókkal. És azonnal láttam magam előtt az egészet. Azt, amit utána a valóságban is láttam. Az izgatott kutyákat, ahogy kiszabadulnak az ismeretlen környezetbe, bekebelezik az új ingereket, majd boldogan hazatérnek, és elégedetten megpihennek az otthont jelentő kenneljeikben. Megvolt az első túra, számomra katartikus élmény volt minden tekintetben. Egyrészt pontosan olyan boldog kutyákat láttam, ahogy elképzeltem. Másrészt elképesztő volt látni a gyülekező tömeget, akik azért jöttek, hogy ehhez az élményhez juttassák a teleplakókat. Már akkor tudtuk, hogy lesz folytatás, de egy év kellett hozzá, hogy újra meghirdethessük. És az élmény újra olyan meghatározó volt, hogy most már nem akartunk újabb egy évet várni. Pár hónap múlva, azaz október 19-én megtartottuk a 3. Kutyatár túrát. A kutyák angyala tenyerén hordozza a rendezvényt, ugyanis mindig rossz időt jósolnak, aztán az utolsó napokra eltűnnek a felhők, és szabad utat kapunk. Vagyis tökéletes időt.

És akkor egy kicsit a kulisszatitkokról. Komoly stáb dolgozik azon, hogy ez a nap jó élmény legyen minden résztvevőnek. Az előkészítő brigád elkészíti és elemzi a jelentkezési lapokat, és szervez. Csoboz Szabolcs és Hawkins többször volt „bejáráson”, hogy a – minden szempontból – legideálisabb túraútvonalat megtalálják, ugyanis vannak adottságok és körülmények, amikhez alkalmazkodnunk kell. Ilyen pl. az, hogy az indulás egyedül a telepről lehetséges, hiszen a teleplakók más helyre való szállítása megoldhatatlan lenne. Fontos szempont az is, hogy a táv mindenki (négylábú és kétlábú) számára teljesíthető legyen, ezért távfelezős az útvonal. Amennyire lehetséges, szeretnénk, hogy a túra vonzó és érdekes természeti környezetben legyen. Volt folyó (na jó, folyócska), szántóföld, erdő, sőt, még egy kis aszfaltos út is. Nem kis izgalom volt, hogy a jelentős mennyiségű eső nem minősíti-e át Kutyatár Off Roadra féltett rendezvényünket. De a Kutyatár-at óvó angyalok ebben is segítettek, teljesen járható volt a túra útvonala, melyet a fiúk végigjelöltek (nem úgy!), és többször leellenőriztek. Kerestek alkalmas pihenőhelyeket is, ahol a négylábú kirándulótársak ihattak a tálból, melybe ideiglenes gazdáik vizet hoztak nekik.

Krisztián – ígéretéhez híven – kerékpárral cirkált a túrázók között, hogy kéznél legyen, ha elkél a segítség. Akadt ilyen: pl. jött a segélyhívás, hogy Agyar, a nyughatatlan és fékezhetetlen husky egyszercsak elszabadult – nem sétáltatója hibájából! – és a szántóföldön, valamint a Kapos partján rohangált, miközben mindenki igyekezett megfogni, de kihasználta a hirtelen jött szabadságot, és tett még pár tiszteletkört. Köszönet az őt választó sapkás srácnak, hogy nem volt örök harag, hanem befogása után visszafogadta, és nem transzportálta vissza a telepre. Sebest – a telep gerontológiai részlegének lakóját – is Krisztián nyalábolta fel, hogy eljusson a csúcsra, azaz a dombtetőre. Dunai Peti felvonult, mint felmentő sereg autójával, ahová a kissé kimerült versenyzőt betették, és visszaszállították a telepre. Kevesebb vacsorát kellene enni, Sebes! Egy kis belső infó: Krisztián másnap revideálta nézeteit, mely szerint nem számít a hosszabb kihagyás bizonyos sportágak újrakezdése ügyében. Ezen nézetét megerősítette altestének eddig nem ismert alkatrészeinek sajgó fájdalma.

A telepen közben dolgozott a takarító brigád, valamint heroikus küzdelmet folytatott az üzemi konyhákban tapasztalható mennyiségű alapanyaggal a konyhai szekció. Köszönet Ambrus Zsuzsinak, és a kerékpárral érkezett csapat két tagjának a hathatós segítségért.

Mester Bandinak köszönhetjük, hogy néha begerjedtem, azaz biztosította, hogy a technika segítségével a sétány végén is hallják a Kutyatár túrával kapcsolatos szolgálati közleményt.

Minden túrából szeretnénk tanulni, hogy a 20. ilyen rendezvény már tökéletes legyen, ezért a beszámoló végén belinkelt értékelő kérdőív tapasztalataiból levonjuk a konzekvenciákat, és igyekszünk kiküszöbölni azokat a problémákat, amelyek kiküszöbölhetők. Az előző túra értékelésekor kaptuk pl. a teljesen jogos tanácsot, hogy jelöljük az útvonalat. Most is várjuk azokat az ötleteket, amelyek hozzásegítenek bennünket ahhoz, hogy mindenki számára pozitív élményt nyújtsunk. Viszont van pár észrevételem: az előző túra értékelése során kaptunk olyan kritikát, mely szerint házunk táján nincs jó szag. Ez egyrészt nemcsak nekünk köszönhető, hanem a mellettünk működő szennyvíztelepnek, valamint a Kutyatár telepe nem rózsanevelde. Felmerült az is, hogy a szórványosan visszaérkező túrázók nem mindegyikét várta készen az étel, volt, akinek várnia kellett rá. Az ehhez hasonló észrevételeket nem részletezem tovább, viszont szeretnék leszögezni valamit: a Kutyatár túra az a rendezvény, mely elsősorban a teleplakókért van. Az ő örömükre. A Kutyatár stábja nem egy rendezvényszervező cég, mely profitszerzés céljából frappáns és profi módon rendezvények lebonyolítását vállalja az őt megfizető megrendelőnek. Tehát a helyszín autentikus, azaz azoknak a kutyáknak a lakóhelye, akiket túrázni viszünk. Ennek értelemszerűen van némi erre utaló szaga. Az étel egy olyan gesztus, mellyel tiszta szívből kedveskedni szeretnénk azoknak, akik önszántukból és saját örömükre is(?) vállalják, hogy részt vesznek abban, hogy egy nagyon jó napot szerezzenek a teleplakóknak. Ezért mi megvendégeljük őket. Tehát ha valaki egy feszes, steril, fegyelmezett programra vágyik illatos (vagy legalábbis szagmentes) helyen, az valószínűleg nem jó rendezvényen van. Megtesszük, amit tudunk, de ez a nap a kutyákról szól, és azokról, akik tudnak örülni az ő örömüknek. Sokan voltunk ilyenek. Én ilyenkor mindig a nevető, boldog arcokat látom, és értelmet nyer az egész nap, hiszen mi vagyunk ott nap végén is, amikor osztjuk a vacsorát, és látjuk a kimerült, de boldog teleplakókat.

Újra és újra szeretném megköszönni mindenkinek, aki részvételével hozzájárult ahhoz, hogy ilyen létszámban megajándékozhassuk a teleplakókat ezzel az élménnyel. Nagyon komolyan kérlek Benneteket, hogy bármilyen ötletetek van arra vonatkozóan, hogy hogyan lehetne még profibbá tenni a Kutyatár túrát, melyből most már mindenképpen szeretnénk hagyományt teremteni, bátran osszátok meg velünk. Babos Zoli pedig tervezheti a következő plakátot, ez jól sikerült, köszönjük!
Kérjük, az értékelőlap kitöltésével segíts, hogy a következő túra még sikeresebb legyen:

https://docs.google.com/forms/d/1e5UH3A1qCvViwtsVf1mKKhSyi1AWSaDRppr6KlP6yto/viewform

Utóirat: mivel akadtak, akik hoppon, azaz teleplakó nélkül maradtak, elhatároztuk, hogy legközelebbi beruházásunk egy újabb kennelsor építése lesz. Így a létszám növelésével kiküszöböljük, hogy ne jusson mindenkinek négylábú túratárs.
Ja, és nem utolsósorban: 2 baba gazdis lett ezen a napsütéses napon.