SZÁLLÍTÁS - 2014.01.18.

A mostani szállításra igyekeztünk frappánsan készülni, ugyanis a Tierrettung Ausland abszolút izgalomba hozott

bennünket azzal, hogy tetemes adományt küldött nekünk, tehát tudtuk, hogy nem üres autóval jövünk vissza. Így mire a bérelt nagy autóval a telepre értem, Krisztián már mindent előkészített: a kimosott, takaróval bélelt boxok kinn sorakoztak a telep előtt, várva, hogy megtöltsük őket tartalommal, és bevagonírozzuk őket.

10 kutya utazott, ebből 3 ideiglenes befogadótól jött, tehát a telep létszáma nem csökkent jelentős mértékben. Bepakoltuk a felszerszámozott utasokat, elfoglaltuk helyünket, majd elindultunk. Krisztián szereti, ha minden megy, mint a karikacsapás, így emelkedett hangulatban névsorolvasást tartott az útleveleket számbavéve. Akit szólítok, jelentkezzen! – utasította az utasfülkében tartózkodó ebeket. Póker! Jelen. Puszedli! Jelen. Dózer! (Ő a raktérből hallatta a hangját, szokásához híven.) Kancsi! Basszus! Edit, fordulj meg! Kancsit nem raktuk be! Mivel Krisztián mindig viccel, gondoltam, hogy ez a mai útra előirányzott kevésbé eredeti és humoros megnyilvánulása, de ránéztem, és láttam az arcán, hogy egyáltalán nem viccel.

Újratervezés, 180 fokos fordulat, vissza, korrigáltunk, majd újra indulás. Mivel Domán Andiék becsatlakoztak hozzánk, az volt az egyezség, hogy Póker, Puszedli és Cukorborsó átülnek az ő kocsijukba. Így is történt, átpakoltuk őket a hátsó ülésre, mindenki visszaült a helyére, majd elindultunk végre. El is hagytuk a következő falut, majd Andiék jobbra le, kiszállás, kiderült, hogy a renitens csapat nem átallott verekedésbe bonyolódni. Szétültettük őket: Puszedli visszajött hozzánk, Póker maradt a hátsó ülésen, Cukorborsó Andi ölébe került. A következő kényszerű megállás Balatonszéplak környékén volt, amikoris Puszedli gyomra perisztatikus mozgásba kezdett. Mivel a rakomány óvatos vezetést igényelt, a megállást is óvatosan hajtottam végre, melynek eredményeképpen a sorrend a következő volt: Puszedli száján távozott a gyomrában lévő tartalom, majd megálltunk. Kicsit levegőztettük, majd Krisztián visszatette az ülésre, hogy nekikezdjen a produktum eltüntetésének. Puszedli kihasználva az újabb lehetőséget, lehányta az alatta elhelyezkedő táskámat. Jó kutya!

Na de rajtunk nem fog ki semmi ilyesmi, hiszen állatok anyagcsere termékeinek eltakarítása nem áll messze tőlünk. Ezzel is megbirkóztunk. Tovább. Innentől szinte unalmas volt az út, míg oda nem értünk, ugyanis Andi szívélyesen meghívott, hogy tegyek futó látogatást az autója belterében. Röpke pillanat alatt szembesültem a látvánnyal: Cukorborsó a cél előtt 200m-rel berókázott a két első ülés közé. Meg mögé. Meg egy kicsit alá. Ismét felmerült a kérdés: hogy tud kijönni egy ekkora kutyából ennyi cucc? Mindegy, kinn volt. Andi a rendelkezésre álló eszközökkel (a magasnyomású sajnos szervízben van) nekiveselkedett a katasztrófa elhárításának. Közben kiengedtük utasainkat, hogy aki még nem a boxban könnyített magán, az megtehesse a szabadban.

Innentől minden tervszerűen haladt, az utazókat átköltöztettük a másik autóba, majd felkészültünk az adomány átpakolására. Hát, semmilyen shoppingolás nem tud ilyen örömet okozni, mint amikor a teleplakóknak szánt adománnyal kerülünk közvetlen kontaktusba. Teleraktuk az autót, és visszaindultunk. A telepen kipakoltunk, majd nekiálltunk turkálni a boxok, takarók, fekhelyek, pórázok, nyakörvek, stb., stb. közt. Bőven ránk esteledett. Mivel Gyula Fannival, és lányával, Noémivel kitakarított, megetetett, miután kiélvezkedtük magunkat, indulhattunk haza. Miközben Berci, Tirol, Zara, Maszat, Kancsi, Póker, Puszedli, Dózer, Cukorborsó, Ikea is ment haza.