IVARTALANÍTUNK! - 2013.07.24.

 KÖZÉRDEKŰ


Fontos döntésre jutottunk, mely döntés egyesületünk egész tevékenységének a fő célkitűzését képviseli.

Azt első perctől tudtuk, hogy vállalt feladatunk

nem merülhet ki a befogott és telepünkre szállított kutyák befogadásában, gondozásában, majd lehetőség szerinti örökbeadásában, hiszen ez önmagában nem visz előre. A felelős állattartás üres, tartalom nélküli fogalom, ha bizonyos tényeket nem veszünk figyelembe. Minden állatnak joga van a szenvedések nélküli élethez. Sőt, magához az élethez. A dolog úgy alakult, hogy ezért mi, emberek vagyunk a felelősek. Minden egyes olyan állat értelmetlen szenvedéséért, vagy haláláért, mely azért következett be, mert meg sem kellett volna születnie. Tehát azokért a szaporulatokért mi vagyunk a felelősek, melyek a mi állatunk utódai. Amikor hagyjuk, hogy kutyánknak, macskánknak kölykei szülessenek abban a magabiztos tudatban, hogy tudunk nekik gazdát találni, honnan tudhatjuk, hogy mi életüknek a kimenetele. Honnan tudhatjuk, hogy nem végzik-e erdőbe kidobva, fél méteres láncra kötve, honnan tudhatjuk, hogy kijár-e nekik a szenvedések nélküli élet, vagy egyáltalán az élet. Ha ezt nem tudjuk biztosítani, akkor részesei vagyunk a sorsuknak, akármi is legyen az. Mivel állatunktól nem várhatjuk el, hogy tudatosan, önfegyelmet gyakorolva ellenálljon a kísértésnek, mely ivarzási időszakban tör rá, szabad utat engedünk a nem kívánt szaporulatoknak. Kivéve, ha ivartalanítjuk. Ezzel egy csapásra megoldjuk a mindig (évente kétszer) visszatérő problémát.

Az állatvédelem komplex feladat, mely nemcsak a bajba jutott állatok lehetőség szerinti gondozásában merül ki, hanem többek közt abban is, hogy megakadályozzuk, hogy a túlszaporodás miatt növekedjen a gazdátlan állatok száma. Mindenkinek vannak felszínes, vagy konkrét információi arról, hogy a menhelyeken, sintértelepeken áldatlan állapotok uralkodnak, legalábbis a létszámot tekintve. Kezelhetetlen a feladat. Minden telep többszörösen túlzsúfolt, miközben az utcákon, erdőkben, mezőkön felbecsülhetetlen mennyiségű kóbor állat küzd az életben maradásért, melyeknek újabb utódai születnek. Mi emberek, tudást és eszközt kaptunk a kezünkbe, hogy ezt megakadályozzuk. Ha módszeres, folyamatos ivartalanítással visszaszorítjuk a túlszaporodást, akkor egyszer eljutunk oda, hogy a menhelyekre bekerülő állatok száma arányban fog állni azok befogadóképességével, lesz esély mindegyik rászoruló állat befogadására, rehabilitálására, majd örökbeadására. Ez jelenleg nagyon utópisztikus állapotnak tűnik, pedig az ivartalanítással elérhető lenne.

Mivel – mint jeleztem – az állatvédelem komplex feladat, azt kell elérni, hogy a felelős állattartás, és annak minden velejárója magától értetődő tudás legyen az emberek fejében. Ameddig ez nem történik meg, addig bizonyos emberek helyett nekünk kell felvállalni azokat a döntéseket, melyeket ők nem tudnak, nem akarnak meghozni. Azokért az állatokért nekünk kell tennünk, akikért gazdájuk nem tud, vagy nem akar tenni.

És most a lényeg: akik figyelemmel kísérik tevékenységünket, azok tudják, hogy a Kutyatárnak van egy „leányvállalata”, a Kutya-Tár. A Kutya-Tárat olyan önkéntesek hozták létre és tartják életben, akik kivonultak a passzivitásból, akiknél nem merül ki az állatszeretet a sajnálkozásban, akik nem dugják homokba a fejüket a sok szörnyűség hallatán-láttán, hanem akik azt választották, hogy tesznek azért, hogy előbbre vigyék az ügyet, melyet fontosnak tartanak. Mindenki maga dönti el, hogy mit csinál a szabadidejében. Ők úgy döntöttek, hogy kézműves tárgyak készítésével, és azok árusításával olyan bevételhez juttatják az egyesületet, melyet a férőhelyek számának növelésére tudunk fordítani. Tehát aki eddig vásárolt a Kutya-Tár termékeiből, azt az információt kapta, hogy az általa vásárolt tárgy árából a kennelbővítést fogjuk finanszírozni. Rátok tartozik, hogy úgy döntöttünk, nem erre gyűjtjük a pénzt, hanem olyan alapot képezünk az összegyűlt pénzből, melyet ivartalanításra fordítunk. Ezzel alapjaiban avatkozunk bele abba a problémába, melynek a következménye nap, mint nap feladatot és költségeket ró ránk. Ha ezen az úton haladunk, akkor a probléma gyökerét kezeljük, hiszen így gátat tudunk szabni annak, hogy a kontrollálatlan szaporodásnak köszönhetően állatok ezrei kerüljenek méltatlan helyzetbe, vagy haljanak meg.

A kennelbővítés szintén terveink közé tartozik, de az egy olyan szükséges fejlesztés, ami alapjaiban nem oldja meg a problémát. Viszont vannak egyéb következményei: ha építünk még egy kennelsort, az 50%-kal több férőhelyet jelent, amit rekordidő alatt teletömünk kutyákkal, miközben ugyanannyi marad kinn sorsára hagyva, hiszen az a kb. 40-50 kutya, akit bezsúfolunk az újabb 14 kennelbe, semmit nem fog javítani a helyzeten. Sőt a kint lévő kutyák tovább szaporodnak. Ránk nézve viszont a kennelbővítés a következőket jelenti: újabb 40-50 teleplakó, akiket el kell látni. Ehhez újabb ember kell, még több táp kell (miközben a tápkészletünk NULLA!), ennyivel több kutyát kell oltani, chipezni, ivartalanítani, élősködők ellen kezelni, stb., miközben folyamatosan születnek az újabb és újabb almok. Tehát mindent bevetünk azért, hogy a Kutyatár tevékenysége ne egy süllyedő csónakhoz hasonlítson, amelyből kétségbeesetten merjük ki a vizet, de a lyukon át folyamatosan folyik be, hanem legyünk inkább csónaképítők, akik az ép, nem sérült csónakban evezünk. Így mostantól aki Kutya-Tár-as terméket vásárol, az azt alapot támogatja, melyből az ivartalanítási programunkat finanszírozzuk. Ezzel sokkal több kutya életét menthetjük meg, mintha annak a kevés szerencsésnek építenénk kennelt, aki egyáltalán be tud kerülni. Viszont megmentjük több ezer olyan kutyának az életét, akinek feleslegesen meg sem kellett születni, szenvedni, majd meghalni. Mi ebben látjuk a jövőt. Ámen.