UTOLSÓ TÁNC - 2018.02.13.

Sokszor azt gondolom, hogy a sok fájdalom, az élmények, melyek kísértenek, a belém égett szenvedés és halál,

a tehetetlenség okozta önmarcangolás saját ügyem. Az enyém, és azoké, akik erre szegődtek. Nem szoktam a világba kiabálni a fájdalmat, ami már a mindennapjaim részévé vált. De az sem lehet, hogy csak azok pusztulnak bele, akik válallták, hogy mentik a menthetőt, akik kényszerűen szembesülnek a reménytelenséggel. Hiszen így csak mi tudjuk, hogy mekkora a baj. Így csak mi tudjuk, hogy mit művelünk mi, emberek.

Miért nem eszmélünk már?

https://www.facebook.com/pcas.allatmentes/photos/a.281490478561581.65575.142881845755779/1693230674054214/?type=3&theater