HILL TÖRTÉNETE - 2018.02.11.

Hát, nem is tudom, hogy kezdjek bele Hill (a shoppingolós kaukázusi) folytatásos regényének az elmaradt epizódjaiba.

Mint beszámoltam róla, Hill több, mint 24 órás tranzitban töltött hiábavaló várakozás után kikerült a telepre. Többszörös lakócserével sikerült biztonságosan elhelyeznünk a távozni óhajtó behemótot, aki harmadik gazdátlan napját kezdte nálunk, amikor délelőtt 11.26-kor megszólalt telefonom csengőhangja (AC-DC You shook me all night long), a hívó egy férfi volt, B. F. Tájékoztatott, hogy lakcímén (mely amúgy egy több cégnek helyt adó telep) valami idióta eleresztette a láncra kötött kaukázusiját, aki ennek következtében távozott onnan. Tájékoztattam arról, hogy nálunk van egy kaukázusi, akiben nem találtunk chipet. - Az önében volt? – Asszem igen, nemrég kaptam. – Van oltási könyve? – Van. Hová menjek a kutyáért? - A telepünkre kora délután, hozza az oltási könyvét is. - Az nekem nem jó, mert 1 órakor megyek Ausztriába. - Sajnos most pedig nekünk nem jó, mert több bejelentésünk van, most nem tudunk kimenni a telepre. – Nekem csak most jó, mert 1 órakor elmegyek, most tudok odamenni teherautóval, a feleségem nem tud mozdulni a 6 hónapos kisbabával. – Akkor legyen szíves várni, vissza fogom hívni. – És meddig várjak, mikor akar visszahívni? – Amíg kitalálom, hogy hogyan legyen. – Maga akarja eldönteni, hogy visszaadja-e a kutyámat??? – Egyelőre annyit mondtam, hogy át kell terveznünk … (a mondat további része nem jutott el beszélgetőtársamhoz, ugyanis teljes hangerőre kapcsolta magát, miszerint ne szórakozzam én itt, ne ám, hogy én mondjam meg, hogy elviheti-e a kutyáját, stb.) Igyekeztem magyarázni, hogy megoldást keresünk arra, hogy áttervezzük a programunkat, de az ordenáré üvöltés miatt esélyem sem volt arra, hogy hallja, amit mondok, így jobb híján kinyomtam a telefont. Természetesen azonnal hívott újra, számon kérve, hogy miért szakadt meg a vonal. - Mert nem tudtam elmondani, amit szerettem volna. - Mert üvöltött velem a telefonban. – Az nem én voltam, aki üvöltött. Én megoldást igyekeztem találni arra, hogy alkalmazkodjunk az ön időbeosztásához, mivel ön nem volt hajlandó alkalmazkodni a miénkhez, de ön meg sem hallgatott. Legyen 12.20-kor a Baross G. u-i rendelőben az oltási könyvvel együtt.

Felrúgva tervezett programunkat kimentünk a telepre Hill-ért, hogy a megbeszélt helyen és időben megküzdjünk az állítólagos gazdival. Így is történt. Kaptunk egy oltási könyvet, melyben volt egy kézírással bekapart, állatorvosi pecséttel meg nem erősített chipbeültetés (melyhez nem tudtunk hozzárendelni leolvasott chipet, tekintve, hogy többszöri próbálkozásra sem találtunk a kutyában), valamint egy más tulajdonos nevére szóló kutyát. – Akkor vihetem? – kérdezte a rátarti tulaj. – A kutya Ors.s. T-né nevén van, így ön az adatok szerint nem tulajdonos. Nem tudom odaadni önnek a kutyát.

Innen nem próbálnám a diskurzust közvetíteni, olyasmik hangzottak el a rendelő várójának légterében, hogy: ez elmebeteg, a kutyalökő kurva anyját, ez rá van gerjedve a fajtiszta(!) kutyára, kell neki, ez nem normális, ezzel nem lehet értelmesen beszélni, ez nem is nő, ennek f.sza van…………és ilyen stílusban folytatódott a monológ. Többszöri nekifutásra tudtam elmondani, hogy szükséges bemutatnia a javára szóló lemondó nyilatkozatot, avagy ajándékozási vagy adásvételi szerződést, de bőszen telefonált valakivel tőlem 2 lépésre: Te figyelj, ez nem akarja ideadni a kutyámat, ez egy elmebeteg, akar egy papírt, hogy az enyém, ez egy kretén, én most elmegyek Ausztriába, szombaton vagy vasárnap jövök vissza, akkor ezek nincsenek nyitva (csendben jeleztem, hogy ezek nyitva vannak) és így tovább, és így tovább ……….

Megegyeztünk, hogy a javára szóló nyilatkozat bemutatása és a költségek kifizetése után elviheti a kutyát. Hétfőre ígérte, addig legyek boldog a kutyájával. Ma, vasárnap újra kezdődött a cirkusz, ugyanis 8.24-kor telefonált, hogy megvan a papír (jó sokba került neki – 13.000 Ft üzemanyag költségbe), küldi az emberét a kutyáért. Mondom 2-3 körül lehet jönni. Újra sikerült felbosszantanom, mivel neki most jó. Nekünk meg nem. – Most már megint miért szórakozol velem? – Nem szórakozom, más tervezett programunk van, délután lehet jönni. Neki az változatlanul nem felelt meg, de tartottam magam ahhoz, hogy 2 órakor telefonáljon. (Nem hiszem el, hogy ezzel a buzeránssal nem lehet beszélni …….. – ez megint én lennék – majd kinyomta a telefont)

2 órakor a megbeszéltek szerint telefonált, és jelezte, hogy elindultak az emberei a kutyáért. Felvilágosítottuk, hogy az oltás és a chip kifizetése után viheti Hill-t – aki Golyó -, de ő közölte, hogy 100 Ft-ot sem fog fizetni a kutyáért. Mi közöltük, hogy ez esetben Golyó Kutyatár-as kutyának minősül, de a párbeszéd ismét félbeszakadt. Nemsokára megjelent a szakadt teherautó, kézhez kaptuk az ajándékozási szerződést, Hill-Golyó bekerült a raktérbe, én pedig azóta is rágom a kefét.

Hogyan van az, hogy összeszedünk közterületről (rohadt forgalmas helyről) egy kutyát, akiben nem találunk chipet, tároljuk 3 napig, mert addig nem jelentkezik érte senki, majd egyszercsak jelentkezik egy dühöngő őrült, aki feljogosítva érzi magát, hogy úgy beszéljen velem, mint egy tébolyult, kizárólag azért, mert nem az történik, amit ő eltervezett, azaz valaki mert ellentmondani neki. Szinte naponta tudnék beszámolni hasonló atrocitásokról, melyekben természetesen én vagyok a célpont, én vagyok a világ hülyéje, akinek a homlokára van írva, hogy én vagyok az oka mindennek, tehát rám okádhatja mindenki az összes dühét, mert nem állok haptákban egyetlen problémás kutyatulajdonosnak sem. Hát, ilyenek a napjaim. Mivel – ahogy megmondták – elmebeteg vagyok.